Kidőlt a triónk harmadik tagja.
Egy nagyon rövid időre felmerült, hogy megcsináljuk ketten. Tényleg nagyon rövid volt ez az idő. Annyira rövid, amíg a gondolat elért a nyakamhoz, ami aztán egyből jobbra-balra rángatni kezdte a fejemet. Kizárt!
De a lényeg: minden jó, ha a vége jó.
Na jó, a végét még nem ismerjük, de a kilátások kedvezőbbek lettek.
Szóval: a sérültünk helyett egyből lett valaki más, és így átszerveztük a sorainkat, bevállaltam a leghosszabb távot (oké, csak 400 méterrel hosszabb, mint amit amúgy is futottam volna) és így nem elsőnek futok majd, hanem utolsónak.
![]() |
| forrás: lifehacker.com |
Ennek nagy előnye az, hogy nem kell paráznom az időm miatt.
Nagy hátránya pedig a Nyugati téri felüljáró, amin így majd nekem kell felfutnom, és amiről nem létezik adat, hogy milyen magas. Khm-khm. De egyébként ez nem zavar olyan nagyon (még!). Ilyenkor jön jól, hogy szinte mindig emelkedőn-lejtőn futok.
Ma megindultam futni egy jót a felkészülés jegyében, és miután az első 1,4 km-en nem mért az alkalmazás (grrr), utána pedig majd belehaltam (de tényleg, még a szívem is nyomott) úgy éreztem, hogy ez tarthatatlan. Mióta megkezdődött az idő parám, nem futottam egy jót. Mármint jól esőt. Bármit jelentsen is ez a futás viszonylatában.
Előtte is éreztem, hogy nem vagyok gyors (szólt a fáradt csiga), de futottam, sokszor még élveztem is, vagy legalábbis nem gyűlöltem. Ezzel szemben az elmúlt 2-3 hét maga volt a pokol. Minden alkalommal haldokoltam, egyre lassabb lettem, és kifejezetten utáltam.
Ma is épp ez az utálós dolog zajlott. Aztán 3 és 4 km között valahol belém hasított, hogy már nincs nyomás.
![]() |
| forrás:kreativ.me.uk |
Végre jó volt megint. Olyannyira, hogy a tervezett távba beiktattam egy extra tömbkerülést, így a szokásos 7,3-7,4 környékéből viszonylag könnyen 8 km lett. És a végén nem úgy álltam meg, hogy itt a halál, hanem úgy, hogy akár tudtam is volna futni még valamennyit.
Na ez az érzés hiányzott!!! Ezt nem tapasztaltam meg hetek óta.
Pedig de jóóóó.
Van még idénre egy nagy megmérettetésem, a maraton váltó, amikorra fel kell tolnom magam 10 km fölé. Eddig a leghosszabb távom 8,5 km volt. De utána komolyan meg kell fontolnom, hogy a téli időszakban hogyan tudom magam 7 perces km-ekhez szoktatni.
Na, ez már úgy hangzik, mint egy újabb cél a 10 km utánra, nem?


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése