2014. szeptember 14., vasárnap

A futás, ami jóóóóóóó!

Az úgy volt, hogy lerobbantunk. 
Mindenki. 
Köhögés, orrfolyás, ahogy kell. Vanda - a triónk hős beugrója - pénteken üzent, hogy ő is beteg. Még az is felmerült, hogy kihagyjuk. 
Ránéztem a széken pihenő pólókra, és úgy éreztem magam, mint valami csaló. Ha nem futok, még itt sem lenne szabad lenniük. 
Hú, ez tök beteg! Tudom. 
De rájöttem, hogy én akarom ezt. Futni akarok. Igen, igen, tényleg beteg.
Na de minden ha jó, ha a vége jó. És ezúttal már ismerjük a végét, azt pedig nyugodtan nevezhetjük minimum jónak. 
Végül a ma reggel 9 óra a ligetben találta a kis alkalmi triónkat.
Arra gondoltam, ahogy a több ezer embert néztem áthaladni a rajt vonalon, hogy mindig azt mondjuk, a futásban a legnehezebb az elindulás. Általában tényleg. De nem egy versenyen! 
Szinte fájt, hogy nem mehetek én is máris. És amikor később a váltózónában álltam... Leírhatatlan! (persze azért megpróbálom) Mindenki úgy topogott, mint akit felhúztak. A szervezők alig bírták a kordonon belül tartani a váltókat. Az emberek melegítettek, de folyamatosan az érkezőket lestük, és amikor valaki megjött, a váltótársa diadalmasan vetette rá magát. "Látjátok, az enyém már itt van, én már mehetek!" Kis irigység, szemek vissza az érkezőkre. 
Végül én is nekiindulhattam. 
Az eleje nehéz volt. Meglepő módon viszont 2-2,5 km-nél már jött is a holtpont, de szerencsére azzal a lendülettel már át is estem rajta. És onnan... Onnan átkerültem egy másik dimenzióba. Egy olyanba, ahol nem zavar, ha elfutnak mellettem a 60+os egyéni rajtszámmal futók (értsd: ő egyedül futotta le a félmaratont, nem trióban, mint mi). Ahol nem is érzem a kilométereket, ahol a Nyugati téri felüljárón felfutni nem lehetetlen, sőt el is tudok futni pár másik sétáló mellett. Ahol - és ez a teljesen hihetetlen - egyre gyorsabban futok, s a km-ek előrehaladtával egyre jobb a tempóm. 
És ez így ment a végéig. Magam sem hiszem el, de a végén azt éreztem, hogy menne ez még tovább is. Meg azt is, hogy ÉLVEZTEM! Egyszerűen jó volt futni. Fárasztó volt? Igen. De élveztem, méghozzá nagyon. Azóta is vigyorgok. Nem tudom abba hagyni. Annyira elégedett vagyok. 
És hogy milyen volt az időm? Jó!!! Persze nem ANNYIRA jó. Az eddigi legjobb időm a 6 és 10 km közötti zónában, de nincs az elvárt 7.10 alatt. Na de kit érdekel???? 
Király volt! FUTNI JÓÓÓÓÓ!
Köszi Viki, hogy jöttél szurkolni, és megcsináltad a fotót!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése