Tavaly ilyenkor dimenziókkal jobb kondiban voltam, és nagyon lelkes voltam, hogy a Cafés csapattal lefutjuk váltóban a Suhanj!6 éjszakai távját. Végül akkor nem jött össze, nem lett meg a csapat, lemaradtam róla.
Na de idén, amikor egy lelkes tavaszi kezdet után több hétre - hónapra le kellett állnom, mert kiderült, hogy még nem vagyok OLYAN jól, amikor az eddigi legnagyobb megtett távom 3 km 25 perc alatt, akkor mégis összejött.
4-es csapatban.
Vagyis fejenként 1,5 óra jut(ott volna).
Bevallom, hála a lelkes és önfeláldozó csapattársaknak, nem futottam 1,5 órát, csak 2 x 35 percet, ráadásul nem is futottam gyorsan, sőt...
De megvolt! És elképesztő volt!
A táv alkalmanként is 1,2 km-rel hosszabb volt, mint a múlt heti maximumom, és habár elvben több ízben is engedélyeztem magamnak a megállást, végül mégsem álltam meg, hanem futottam. Végig.
Mondták, hogy jó lesz, meg, hogy szép a napfelkelte futás közben, és el is hittem, csak épp nem gondoltam bele.
Aztán ma hajnalban - olyan 4:30 körül - megtörtént.
Futottam a második alkalmamon a második kört, és azon gondolkodtam, hogy ha most akármelyik pillanatban sétára váltok, akkor is elégedett lehetek magammal. Egyszer már lefutottam 4 km-t és most is 3 körül járok. Körülnéztem, és láttam, hogy jó páran sétálnak, és én nagyon büszke voltam magamra, hogy én még mindig futok. Aztán felnéztem, és akármilyen giccsesnek hangzik, leesett az állam, ahogy a Duna fölött elkezdett piroslani az ég. Nem vagyok egy nagy naplemente/napfelkete bámuló, de ez elképesztő látvány volt. Eközben a fülemben megszólalt a kedvenc dalom a playlistről, és akkor tényleg majdnem sírtam. Leírhatatlan volt!
Mondanom sem kell, hogy a maradék 1 km-en már nem álltam meg, ahogy másodpercről másodpercre érezhetően egyre világosabb lett, én futottam, boldog vigyorral az arcomon érkeztem a világosságba.
Azt hiszem, a 4 fős csapatok között sikerült elérnünk az előkelő utolsó helyet, de kit érdekel? Holnap nem fogok tudni mozogni, de ez is: kit érdekel?
Jó ügyért futottunk, jó társaságban, és egészen különleges élmény volt.
Köszönöm Ervin és "neje", hogy bevettetek, és köszönöm Édesem, hogy mindig minden hülyeségemre vevő vagy és támogatsz!
Ti meg jövőre gyertek velünk! Minél többen vagyunk, annál nagyobb buli, és annál többet segíthetünk!